Koumanoken
Ha ez a kard megvág valakit, az menten szörnnyé változik. Ez a kincs Hiei kezébe került, aki elrabolta Keiko-t, hogy cserébe a másik két kincsért Yusue visszakaphatja a lányt. Végül Yusuke elintézte Hiei-t.
Ankukokyou
Ez a tükör minden teliholdkor erõt bocsát ki. Teljesít egy kívánságot, de el kell vennie egy életet. Ez Kurama-hoz került. Kurama arra akarta használni, hogy segítsen beteg anyján, hogy meggyógyulhasson. Bár Kurama elmondta a kívánságát a tükörnek, Yusuke felajánlotta a saját életét. Ezért a húzásért a tükör nem vett el egy életet sem és teljesítette a kívánságot is. Yusuke ezt a kincset is megszerezte, hiszen Kurama-nak csak ehhez kellett.
Gakitama
Ez a gömb elnyeli az emberi lelkeket, különös tekintettel a gyerekek lelkét. Ez Gouki-hoz került, aki arra használta, hogy kisgyerekek lelkeit nyelje ki és el is. Hiszen Gouki kisgyerekek lelkeivel táplálkozott. Mikor küzdöttek, elõször Gouki nyert, de másodszorra már Yusuke. |